Az év fája

Itt lehet szavazni az év európai fájára. A szimpatikus kiírás szerint nem a legnagyobb, a legszebb, a legkülönlegesebb fát keresik, hanem a legszerethetőbbet. A magyar jelölt is van, a felsőmocsoládi Öreg Hárs, aki megnyerte a hazai versenyt (a kép is onnan van). Szavazzatok... and worldpeace. 

A legenda szerint egy pusztító erdőtűz után éppen ennek a 400 éves öreg hársnak magjaiból éledt újjá a felsőmocsoládi erdőség, egy garabonciás csodálatos erejének köszönhetően. A történet úgy tartja, hogy a fa eggyé vált a garabonciással, s azóta varázserejével őrzi az erdőt. A hárs történetét a környékről származó Bánó Mária családja őrizte meg. A család hagyománya, hogy elviszi fiataljait az „öreghez”, akik ha már értenek a famászáshoz, áteshetnek a bátorságpróbán, vagyis felmászhatnak a fa odúrendszerében. Bellosevich Mária, a Bánó család leszármazottjának szavai a fáról: „Olyan, mint a sorsunk és történelmünk: sokszor derékba tört, de aztán beforrtak a sebei, s frissebb hajtásokat hozott, mint előtte. A sebek és forradások ember, vagy állatarcot öltöttek, s mindenki a saját álmait véli felfedezni benne. Ahogy itt ülök, beleborzongok: hallom és érzem a történelmet, a megújuló életet, a pozitív energiát. Ez a fa kapcsol össze mindennel: az édesanyámmal, a kétszáz éves kastéllyal és birtokkal, s a végtelen természettel.„

Bab'Aziz

- Haza akarok menni.
- Hazamegyünk. Gyerünk.
- Bab'Aziz, nem mész a gyűlésre?
- De, angyalom, megyek.
- Egyedül mész?
- Majd csak megtalálom az utam.
- De eltévedsz.
- Aki bízik, nem téved el, kicsi angyalom. Aki békében él, nem veszik el soha.
- De hol van ez a gyűlés?
- Nem tudom, angyalom.
- A többiek tudják?
- Nem, ők sem tudják.
- Hogyan lehet elmenni, ha nem tudni, hol van a gyűlés?
- Elég menni, menni... Akiket meghívtak, megtalálják az utat.

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

1923

Hiperkarma

És te hiába látod, hogy szép az élet. 
Ha nem látja senki más, cseszheted. 

Hó került a gépezetbe

Hiába helyeztek ki nagy mennyiségű mű-hóvirágot a piros, narancssárga és ciklámen szandálok mellé a szomszédos cipőbolt tavaszi kirkatába, tegnap óta folyamatosan esik a hó. Ráadásul elég hideg is van, hogy megmaradjon. Csak a főbb utakat sikerült reggelre letakarítani, a kisebbeket nem. A járdákat pláne nem. Úgyhogy kicsit hosszabb időbe telt, míg beértem reggel es igen, belátom, hogy kár volt felvenni azt a fekete nadrágot, aminek a szára tovább ér, mind a föld. Még mindig jobban jártam, mint az autósok, az innen 10 percre lakók ugynis másfél órat jöttek befelé. A svájciak szerint az olaszok a hibásak mindenért, mert nem használnak téli gumit, az olaszok szerint viszont a svájciak nem tudnak vezetni, ezért a káosz. Miután ezt óbégatva tisztázták a recepciónál boldogan elmentek kávét inni, együtt. Szerencsere a magyarok gyalogolnak.

Édeskömény és cikória háromszor

Az árakat nem számítva nagyon szeretek Svájcban vásárolni - azaz lejárni a közeli kisboltba. Különösen a zöldség- és gyümölcsárukat kedvelem, nemcsak a szemnek, de a szájnak (nyelvnek?) is kedvesek. Múlt héten édesköményt és vörös cikóriát (nálunk valamiért inkább az olasz nevén radicchio-ként terjedt el) vettem. Mint később kiokosodtam többféle cikória létezik, az általam beszerzett trevisói mellett a veronai, a castelfrancói és a chioggiai kapott eredetvédelmet az Európai Bizottságtól. Különböző színekben (fehér, halványsárga, vörös és zöld) és változatos formákban pompáznak és valószínűleg szezonja lehet, mert minden fajtájából folyamatos az ellátás. (A gyökeréből lesz a cikóriakávé, a leveleiből pedig saláta és egyéb ételek.) Ha valaki szereti a nem hétköznapi (= kissé kesernyés és/vagy ánizsos) ízeket, annak bátran ajánlom ezeket a zöldségféléket. Ha ennél konzervatívabb az illető ízlése, akkor nyugodtan rendelhet inkább egy kis adag kaliforniai kánikulasalátát :). Pécsett nagyon egyszerű a beszerzés: el kell menni a nagy Tescoba, ahová rendszeresen érkeznek kisebb édeskömény- és radicchio-szállítmányok. Valószínűsítem, hogy rajtam kívül soha senki nem vásárolt még ezekből (több ezt alátámasztó beszélgetés is elhangzott már ebben a témában a pénztáros kisasszonyokkal), szóval várjunk türelmesen pár napot, mert akkor daraját 50-100 Ft-ért megvásárolhatjuk. Valamiért mindig együtt vettem a kettőt és valóban, ha recepteket keresünk a neten, akkor sokszor használják fel őket egy ételhez. Ezúttal inkább a saját fejem után mentem, leginkább a gyorsaságot és egyszerűséget figyelembe véve. 

Először. A zöldségeket vékonyan felszeletelten és nem szűz olivaolajban kicsit megpirítottam. Az édesköményt is rövid ideig, a radicchiot viszont tényleg csak egy percig sütöttem. Tűzálló tálba kerültek, sóztam, borsoztam és leöntöttem reszelt sajttal kevert tejszínnel. Jó, gruyere sajt volt. A tetejére meg tettem egy kis parmezánt, a svájci-olasz barátság jegyében. Addig sütöttem, amíg aranybarna nem lett. (Mivel a ezek a zöldségek nyersen is finomak, nagyon nem lehet hibázni a sütési időt illetően.) Friss kenyérrel ettem.

Másodszor. Spagettit főztem és az előző napi tejszínes maradékot halmoztam rá. Még egy kis extra parmezán is jól jöhet.

Harmadszor. Maradt nyers édeskömény és radicchio is, rukolával, reszelt sajttal és tonhallal (konzerv) csináltam belőle salátát harmadik nap (eddigre azért elegem volt belőle, csak nehezen megy ez az egyszemélyre való vásárlás). Olívaolaj, fél citrom leve, só és bors került rá.

Ja, bort igyunk mindegyikhez. Ízlés szerint. Én helyi (ticinoi) Merlot-ot fogyasztottam, kulturáltan.

Márai Sándor: Február

Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát – korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák, elvégezetlen irodalmi és reménytelen, kedvetlen emberi feladatok között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, lila körmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk.

Így ülünk a februári hajnalban, kedvetlenül és lila körmökkel. Kamránk, melyet ősszel bölcsen megraktunk, kiürült már; a befőtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. Ismerőseinket elviszi egy tüsszentés is e hetekben. A nők lakkcsizmásan gázolnak az olvadó hólében, a szennyben és latyakban, ormótlanul, cinóbervörös orral, mintegy csak jelezve – mütyürkével és pillantással – női jellegüket.

A könyvekre csömörrel pillantunk az éjjeleken; úgy tetszik, már elolvastunk minden könyvet, s egyik sem tudott segíteni. Napközben félórákat fekszünk a kvarcfény alatt, tátogva, és szomjasan nyeljük, szopogatjuk az ózonízű fényt, cuclizzuk a mesterséges sugarakat, oly mohón és tikkadtan, mint ahogy egy alvilági szolganép vágyhat a fényre és szabadságra. A fényre emlékezünk, mely reménytelenül hiányzik életünkből, a fényre, melyben van valami pogány és kegyetlen, valami erkölcstelen és nagyszerű, mint az életben.

Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással. Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkentik ilyenkor az élet tevékenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveréssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot. E hetekben, tél vége felé, tanácsos különösebb erőpazarlás nélkül élni: rövideket írni – legföljebb négy-öt sort egyszerre -, mint a medvék.

De hajnal felé, az ébredés józan káprázatában, eszünkbe jut a farsang, mely megint egyszer elviharzott mellettünk, álruhában, lobogó szalagokkal, színes papírszeméttel szórta tele a világot, visított és sikongott, jeleket adott és integetett, s mi kitértünk előle. Most már itt a reggel, mely hamut hullat fejünkre. Az ablak előtt a fákat nyöggetik a böjti szelek. Lehet, gondoljuk dideregve, hogy valami féktelen és túláradó is volt az életben, valamilyen eszelős öröm, vad és visító boldogság, amely fütyölt az értelem méltóságára – s talán erről volt szó; csak mi nem tudtuk.

Szép hideg, havas reggelt

A kép több helyen is megtalálható, én innen vettem.

Smilla kisasszony hóra vágyik

"(...) talán akkor kezdtem el arra vágyni hogy értsem a jeget. a megértés vágya azt jelenti, hogy szeretnénk visszahódítani valamit abból, amit elveszítettünk."

"Én a magánnyal vagyok úgy, mint sokan az egyházi áldással. számomra a magány a kegyelem világossága. Soha nem zártam be az ajtót magam mögött úgy, hogy ne tudnám, könyörületes cselekedetet hajtok végre magammal szemben. Cantor a végtelenség fogalmát a következőképp magyarázta el tanítványainak: élt egyszer egy ember, akinek volt egy szállodája, végtelen számú szobával; egyszer ez a szálloda megtelt. Ekkor érkezett még egy vendég. erre a tulajdonos az egyes számú lakóját áttette a kettesbe, az ott lakót a hármasba, azt a négyesbe, és így tovább. Ily módon az egyes számú szoba felszabadult az új vendég számára. Ami engem ebben a történetben lenyűgöz, az az, hogy minden érintett, a vendégeket és a tulajdonost is beleértve, teljesen helyénvalónak találja a végtelen számú akció lebonyolítását, csupán csak azért, hogy egy vendégnek nyugta lehessen egyedül a szobájában. Mi más ez, ha nem a magány szentségének elismerése?"

"Talán mindig helytelenül emlékszünk, valahányszor úgy hisszük, hogy legbelső lényünk jeladásai egyetlen, különleges pillanatban zajlanak le. Lehetséges, hogy a szerelem vagy a rádöbbenés arra, hogy mi is meghalunk, vagy a hóimádat valójában nem hirtelen támad, hanem mindig is bennünk volt. teljesen talán nem is múlik el soha."

"Sokféle módon próbálkozhatunk depressziónk leplezésével. hallgathatunk Bach-orgonaműveket a Mi Urunk Megváltónk-templomban. egy zsilettpenge segítségével kirakhatunk zsebtükrünkre fehér porból egy csíknyi jó hangulatot, és beszívhatjuk szívószálon. Segítségért is kiálthatunk. Legjobb telefonon keresztül, akkor mindjárt arról is gondoskodhatunk, ki legyen az aki meghallja. Ez az európai módszer. abban reménykedni, hogy ha tesz valamit az ember, ki tud mászni a bajból. Én a grönlandi módszert választom. ez abból áll, hogy az ember belesüpped fekete hangulatába, mikroszkóp alá helyezi vereségét, és elidőz a látványnál."

"Néma csendben ülök a helyemen. Mindig érdekes az európaiakat rábízni a csendre. Számukra a csend űr, amelyben a feszültség az elviselhetetlenség határáig nő."

Az idézetek innen.