Hull a pelyhes

Igen, ma reggel óta szakad a hó, ami nagy káoszt okoz, hiszen az olasz autósok többsége nem híve a nyári guminak, ami lássuk be eddig nem is volt nagy hülyeség tőlük, tekintettel a 15 fokos januári hőmérsékletre. Na de szombaton beköszöntött az ítéletidő, ami ma folytatódott, gyönyörű hóesés és -1 fokos hőmérséklet formájában. Az, hogy gyalog járok dolgozni már eddig is csodálkozás tárgya volt, de ma őrültnek nyilvánítottak, amikor az említett szélsőséges időjárási viszonyok között is ragaszkodtam ahhoz, hogy hazasétáljak. Ezzel egyébként mindenhol bajom, bajunk volt. Sem Indiában, sem Brazíliában nem értették azt, hogy sétálni. Itt hétvégén sokan kirándulnak, de a munkába való jövés-menés az összeegyeztethetetlen bármivel, ami nem autó. 

Szóval szombat délután kezdődött a havazás és nagyon drukkoltam, hogy legyen elég hideg, hogy megmaradjon a hó. Vasárnap épp ezért fél 8-kor már talpon voltam, a legjobb ugyanis elsőnek végigmenni a kis havas utcákon és ezt terveztem reggeli előtt. Ez nem volt lehetséges, mert egyrészről minden olvadt, másrészről a szorgos svájci hómunkások a legkisebb átjárót is tisztára pucolták. Ebből kifolyólag elindultam egy tetszőleges utcán a hegy felé, mivel onnan biztatóan havas fenyő- és pálmafák bólogattak és nem is csalódtam. Pára és köd borított mindent, leginkább mesebeli tájhoz hasonlított a hegyoldal. Mentem tehát lenyűgözve fölfelé, a nagy láthatatlan ismeretlenbe, de aztán kiderült, hogy minden út a salorinói pincesorhoz vezet. Legalábbis engem. Nem is baj, mert legalább elolvastam a pincék ajtaján, hogy február 1-jével nyitnak a grottok, szóval legközelebb érdemes valamennyi pénzt magamhoz véve elindulni. Emlékeztem egy másik útra hazafelé, arra vettem az irány, még örültem is, hogy le volt zárva az autók előtt (csatornázási munkák miatt), aztán a város előtt néhány kilométerrel kiderült, hogy a gyalogosok előtt is... Jelzem, hogy a lezárt út is tökéletesen meg volt tisztítva. Kis úton újra fel, zsákutca. Vissza az elágazásig, aztán tovább, Castel San Pietroba, ahol a múltkor eltévedtem. Most viszont már magabiztosan jutottam haza a szőlők között, annyi, hogy a reggeli előtti rövid sétából 4 órás kirándulás lett, de ezt nem bánta senki.

Vasárnap reggel

Mit csináljunk, ha a mosógép nem indul se előre, se hátra, ráadásul még a koszos ruhákat sem lehet visszaszerezni. Pontosabban nem is a mosógép, hanem egy kis szerkezet makacsolta meg magát, ami egy spéci kulccsal működik. Aztán ez indítja, indítaná a mosógépet. Pedig mindent úgy csináltam, mint múlt héten... A mosógép egyébként a közös mosókonyhában van, a pincében. Ez gyakori megoldás itt, mivel környezet- és költségkímélő továbbá nem zavarja az alattunk lakókat a mosás, még ha erre extrém időpontban szottyan is kedvünk. Gyanítom, hogy a Zsuzsanna 13. földszintje is lelkes rajongója lenne a módszernek. Elkerülhettük volna azt a mindenki számár a kínos jelenetet, mikor a fent említett bűnök miatt a lakóközösség kollektívan átnyújtotta a társasházi törvény egy díszpéldányát a lépcsőházban. Igaz S-nek kár volt 3 pár zoknit centrifugálnia éjjel 2-kor, a strapabírásáról méltán híres, ámde kevésbé halk Energomat masinával. Ezt belátom. Na, de vissza  a témához. Ha valaki hasonló helyzetbe kerül, javaslom, hogy olvasson egy órácskát egy kád forró vízben, főzzön egy jó kávét és a reggelihez hallgasson vidám olasz dalokat. Tiszta ruhája sem lesz, de soha rosszabb ébredést.Vasárnap délelőtti zenei ajánlatunk második része következik.

Kézilabda EB, világszám

Rt-nek

Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy magyar nő, egy kínai laptop, egy üveg olasz bor és egy tábla svácji csokoládé. Miután senki nem volt, aki a magyar nőt figyelmeztesse az unicumnak erős késése volt, pedig Svájcban első a pontosság. Helyette jött a varázslat. Elképesztő amit a héten műveltek a fiúk. A meccsek élő közvetítését az m1 videótárból néztem, közben végig együtt izgultunk Ricsivel, ennek köszönhetően az internet feljött a csodás találmányok listáján, végleg megelőzve a Túró Rudit és a körforgalmat.

Vasárnapi séta

Még a múlt vasárnapról... A jó hír, hogy a belvárostól (azaz ahol jelenleg lakom) néhány perc sétára található a helyi pincesor. A pincék ugyan jórészt zárva voltak, de úgy is azt ikszeltem be a biztosítós nyilatkozatban, hogy nem iszom. A helyi turisztikai hivatal honlapjáról választottam egy könnyű kirándulást (minden évszakban, minden életkorban melegen ajánlott), amely a környékbeli szőlők között vezet. A rossz hír, hogy a térképolvasási és tájékozódási képességeim nem lettek jobbak az idők folyamán és bár valamilyen módon a megjelölt települések mindegyikében jártam továbbá a szintidőt fényképezgetéssel együtt is kényelmesen tartottam, gyanús, hogy nem azon az úton haladtam, amit az idegenforgalmi szakemberek követni terveztek.Ezen megállapításomat egyrészt arra alapozom, hogy időnként a hegy tetején és az erdőben bóklásztam, időnként pedig az autóút mentén próbáltam óvatosan haladni, nagyjából mindenféle táblát követtem (gyalogos, biciklis, autós), mikor melyiket találtam meg előbb. Másrészt a sétaúton kihelyezett tíz tájékoztató táblából, ami a helyi szőlőművelési hagyományokkal volt hivatott megismertetni csak a 2., 9. és 10. számúval találkoztam. Ettől eltekintve jót sétáltam és kellemesen elfáradtam. Talán megismétlem a túrát, ezúttal fordított irányban és egy normális térképpel, mert eléggé tetszett amit láttam. A fordított irányt egyébként az indokolja, hogy a borospincék a kirándulás eleje helyett a végére kerülnek, ami a legtöbb esetben igen praktikus.

A színes pincesor

A 2. számú tábla régi fotója

Egy a sok közül

A pincesorról Salorino falucskába vezet az út, ami hegyoldalról tekint Mendrisiora. Ragyogó napsütés, fantasztikus kilátás és itt is egy pincesor, talán még autentikusabb (=kopottabb, azaz nekem jobban tetsző), mint az előző. Innen kezdve végig ki volt táblázva egy csomó turistaút, szóval van kirándulási lehetőség bőven. Obino falu mellett az erdő közepén rengeteg autó parkolt, a birkatermészetnek megfelelően én is elindultam, hogy megnézzem a világhírű látnivalót, ami a grotto felirat alapján érdekes barlangként azonosítottam. Kiderült azonban, hogy az autósnép csak vasárnapi ebédre érkezett, a grotto pedig nem más, mint egyfajta helyi csárda. Valahol olvastam már róla, talán az a jellegzetessége, hogy az épületen belül nyílt tűz van és polentát kínálnak különféle húsokkal. A környéken lengedező grillillat legalábbis ezt támasztotta alá. A vendéglőt mindenesetre jó megjegyezni, ha ennyi helyi látogat oda (Lantos nagypapa aranyszabálya), kipróbálni viszont majd csak társaságban fogom.

A salorinoi pincék

Grotto először

Pince utca, Salorino

A szép neve ellenére Castel San Pietro okozta a legtöbb gondot, itt veszett el ugyanis leginkább a fonal, de aztán amikor már nem is reméltem, újra rátaláltam a sárga útra. Corteglia környéke tele van gyönyörű szőlőkkel, de megint nagyon párás volt minden a fényképezéshez. Legközelebb írok a helyi borokról is, mára ennyit.

Borbánya

Sült camambert és Kaláka

A vasárnap reggeli sült camambert bálicsi, teraszos hangulatot idézett, bár az ihlet most Duendétől származik. Édesen készítettem: egy kis egyszemélyes kerek sajtba diódarabokat és friss rozmaringot szurkáltam, 10-12 percig sütöttem. Meglocsoltam mézzel, diós kenyérrel, rukolával és cikóriával ettem. Meg persze forró kávéval.   Fényképezésre alkalmatlannal minősült ugyan, de nagyon finom volt. Hozzá a Kaláka 40 éves születésnapi meglepetéskoncertjét néztem-hallgattam, ez már az előző esti vörösborhoz is fantasztikusnak bizonyult. A Youtube-on megnézhetitek az egész műsort, a kedvenceimet pedig itt alább is. 

Kirándulás Comóba

Csoda-felhő,

egyszerre-százszinü felhő,

segíts minket! (Weöres Sándor)

Egészen pontosan Brunate-ba, amely egy kis falu Como felett. A "kis falu" itt olyan villák sorát jelenti, amelyekben valószínűleg nem fogok lakni és nem azért mintha rossz környék lenne. Az Alpok teraszának is nevezik a települést és valóban fantasztikus a kilátás mindenfelé, mindenféle hegyekre és csúcsokra (tudom Levi, hogy szerinted ez már a Pó-síkság, de akkor is).  A fogaskerekű a tópartról indul és már a várakozás sem unalmas, a Brunate életét bemutató régi fotók közül elsőre az lett a kedvencem, ahol komoly férfiak öltönyben virágot szednek egy réten. Az utazás csak néhány percig tart, itt találkoztam eddig a legtöbb turistával egy négyzetméteren, de kiszállás után szépen szanaszét mentünk. A lustábbak egyből lerogytak a napfényes teraszok egyikére, én azokhoz csatlakoztam, akik elindultak a kilátó felé. 40 perc megfeszített menetelés után (végig felfelé!) felérsz egy helyre, ahonnan még feljebb kell menni egy kicsit és már ott is vagy. Jó, megálltam néha-néha, mert lihegtem, mint egy ló szerettem volna megcsodálni az elém táruló panorámát. A kilátó igazából egy világítótorony, amit Voltról neveztek el, aki legnagyobb meglepetésemre olasz, egész pontosan comói származású, itt Alessandro Volta néven ismerik. A toronyba vezető 143 lépcső már tényleg semmi. A toronyőr bácsi egy euróért felenged, ad egy Como és egy Comói-tó térképet majd folytatja a torony festését (fehérre). Mivel jó párás volt minden a fotók csak mérsékelten sikerültek, úgyhogy inkább mellékelek egy hangulatképet a belvárosról, ahol a séta előtt és után csavarogtam kicsit. A kávéscsészéket sajnos nem adják jó szóért, ha így megy tovább a brazil módszer következik.

Smilla kisasszony hóra vágyik...

... de annak híre-hamva sincs. Sőt, teljes erővel tombol a tavasz. Vasárnap még csak 12 fok volt, friss április-illattal, ma viszont 15 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, ami végérvényesen megkérdőjelezi a nagybőröndben idecipelt téli ruhák és bundás cipók létjogosultságát. Állítólag ez a jó idő nem szokványos, sőt a helyiek (is) várják a havat, de a minden kertben vígan zöldellő pálmák miatt ez nekem egyre kevésbé hihető. Hogy Mendrisioban nyílik a barka és az aranyeső az hagyján, de Luganoban az egyik teraszon érett a citrom és a narancs is.

Elsősorban tehát az időjárás az, ami felett nehéz napirendre térni, de rögtön ezután egyéb rejtélyek is felmerülnek (SK gyűjtése):

1. Miért vannak folyamatosan leengedve a redőnyök, különös tekintettel a hétvégére?

2. Honnan ez a parkolási mánia? (Minden szabad négyzetmétert gondosan körüljelölnek, megszámoznak majd különböző, kevésbé érthető táblákkal jelzik, hogy ki és miért nem állhat ott.)

3. Honnan jön és mit hoz a töméntelen futárszolgálat és csomagküldő, amivel tele van a város?

Egyelőre ennyi izgalomról tudok beszámolni, hogy oldjam a feszültséget, csatolok néhány hangulatképet.

Ui: Lehet, hogy azért tiltott a parkolás, hogy a csomagküldők meg tudjanak állni???